2011. október 23.

Beszámoló

Várakozásaimnak megfelelően ( sőt!, inkább azon felül...) telt a hétvége Baján!
Mint azt már az előző alkalommal is említettem, szombaton tűzést, vasárnap pedig Fúziót tanultunk!

Az a javaslatom, hogy mindenki nevezzen be egy tűzőtanfolyamra, ha még eddig nem tette!
Aki úgy gondolja, hogy autodidakta módon, innen-onnan el tudja lesni a tűzés fortélyait, annak most jelzem, hogy felejtse el, nem fog menni! Jobb, és célszerűbb szakember segítségét igénybe venni! Tudok is egyet! : )
A tűzésbe annyira belefeledkeztünk, hogy ma jutott eszünkbe, hogy senki sem vette elő a fényképezőgépét, hogy megörökítsük az eseményeket!
Ma azért pótoltuk hiányosságainkat!

Ma egy szenzációs technikát tanultunk, a Fúziót!
Az a szabály, hogy nincs szabály! Persze van néhány kivétel, de a kivétel erősíti a szabályt!
Szóval szabadon szabható, varrható, tűzhető, illeszthető, de még égethető is!
Mivel a múltkor néhány sárgás, pirosas anyagot festettem, gondoltam, kipróbálom ehhez a munkához, és a napfelkeltét igyekeztem ábrázolni. Na most ez délutánra már delelő nappá változott, majd miután nem tudtam megbékélni vele sehogy sem, eltettem, hogy majd némi rágódás után (vagy talán néhány napfelkelte  múlva), az én képemen is látható lesz a napfelkelte!
Hazafelé vezetve a vak sötétben egyszer csak felvirradt az én napom, és megszületett bennem az ötlet!
Bizony, hamarosan felkel a napom!!!
A csapat egyik dolgos fele...
...és a csapat másik dolgos fele.

Taktikai megbeszélést tartanak a "Nagyok"...

Végül köszönet illeti Ágit, aki a hétvégén óriási mennyiségű infóval, jó tanáccsal töltötte meg a buksinkat, továbbá Ritát, aki észvételi lehetőséget biztosított számunkra!
Köszönjük csajok!

4 megjegyzés:

  1. Biztos nagyon ügyi voltál, remélem egyszer én is eljutok egy ilyen tanfolyamra.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt Veletek!! Szívből örülök, ha hasznosnak érezted ezt a két napot! Várom a napfelkeltét :-))) Kíváncsi vagyok, hogy hogyan oldod meg ezt az ötletet :-)

    Ági

    VálaszTörlés

Köszönet a foltbaráti hozzászólásodért!