2011. november 23.

Pécs

Mint ígértem, beszámolok a hétvégi pécsi közös varráson szerzett élményeimről.
(Elnézést a késedelemért, de sajnos Lenke baba nagyon csúnyán megbetegedett, és amíg a 40 fokos lázát nem sikerült csillapítanom, bizony semmire nem volt se időm, se kedvem.)
Gyönyörű helyszín és csodálatosabbnál csodálatosabb alkotások vártak minket, mikor megérkeztünk. Csak kapkodtuk a fejünket, hogy hová is nézzünk, mit is fotózzunk.
Közben úton-útfélen rengeteg ismerősbe, jó barátba botlottunk, óriási szeretettel köszöntöttük egymást.
Aztán végre személyesen is volt szerencsém megismerkedni Amy-val, valamint Abile-vel (mint utóbb kiderült, már táboroztunk együtt Faddon tavaly, de szégyellem magam, mert nem rémlett az arca).
A megnyitó után lázasan belevetettük magunkat a munkába (no nem tűvel és cérnával, de jegyzetfüzettel, tollal és fényképezőgéppel), és ahol csak lehetett szívtuk magunkba a rengeteg ötletet, tippet, jótanácsot, és mondhatom, hallottunk olyanokat, amiért már megérte elmenni!
Dél tájékán tombolasorsolás volt, rengeteg szebbnél szebb ajándék várta új gazdáját. Nekünk is jutott belőle.
Aztán közeledett a búcsúzás ideje (mivel nekem még este jótékonysági bál volt a fő programom), és élményekkel, tudományokkal gazdagodva indultunk haza.
Drága Pécsi Foltos Lányok! Köszönünk mindent! És számítsatok ránk jövőre is, mi ott leszünk!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a beszámolód!
    Örömteli élmény volt megismerni téged és a többieket is!
    Elmondhatatlanul jól éreztem magam!
    Törpikédnek jobbulást! :)

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok én is Lenkének!
    Jó volt találkozni, köszi az élménybeszámolót!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Rita, Lenke javulóban.
    Legközelebb találkozunk a kiállításodon!

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a beszámolódat :o)! Nagy öröm olvasni, hogy jól éreztétek magatokat és szívesen jöttök hozzánk máskor is!
    Lenkének mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Én köszönöm, hogy ott lehettünk! :)

    VálaszTörlés

Köszönet a foltbaráti hozzászólásodért!