Az én quiltem!

Már többen kérték, hogy mutassam meg, én mit készítettem a Varrjunk együtt! Játék keretén belül.
Hát ő lenne az:

Ennek is van egy története!
Anno, mikor elkezdtem, megterveztem, lerajzoltam (pedig én ilyet soha nem csinálok!), kitaláltam a méreteket, és a színét is: Az eredeti elhatározás szerint zöld szövetből készült volna az egész, 20*20-as blokkokból, kézzel...
Aztán az élet közbeszólt...
Miután már 12 blokkom elkészült egyszer csak elkezdtek repülni a napok, hetek, hónapok, és rájöttem, hogy nem tudom az eredeti tervekhez tartani magam.
Kb. 6 hete történt, hogy hazafelé tartottunk autóval, amikor a férjem beszélt hozzám, és nem is értettem mit mond! Majd megkérdezte: " Ugye most fejben varrtál?!"
Igen! Ekkor vágott belém az ihlet, rájöttem, hogy piros-fehér-fekete színösszeállítás lesz (zöldből - piros: megérett! ), kicsi, 10*10 cm-es blokkokból fog elkészülni, és mivel már kézi kivitelezésre az időmből nem futja, marad a gépi tűzés. Sajnos nem is lett tökéletes, de bánja fene, az én kezem munkája, és szívem-lelkem beletettem!
Egy biztos, csodálatos emlékeket fog felidézni bennem, akárhányszor rápillantok majd!
Eszembe fog jutni az a fantasztikus csapat, akik a játékban aktívan közreműködtek, és végrehajtották, és akik még végre fogják hajtani az elhatározásukat!
Remek emberekkel, csodálatra méltó foltvarrókkal hozott össze a játék! Megosztottuk egymással az életünk egy részét, születtek közben gyermekek, unokák, hallottunk betegségekről szóló szomorú híreket, de mellette a felépülésről, jobbulásról is tudomást szereztünk, együtt örültünk, biztattuk, segítettük egymást önzetlenül, barátsággal, sokszor úgy, hogy személyes találkozás nem előzte meg!
Először jó heccnek, kicsit talán polgárpukkasztásnak is gondoltam ezt a játékot (meg is fordult a fejemben, hogy hagyom a csudába az egészet!)... de nagyon gyorsan megváltozott a dolog... rengeteg tapasztalattal, tudással, és mérhetetlen sok jó szándékkal, barátsággal lettem gazdagabb! Többet kaptam ettől a játéktól, mint azt remélhettem volna!
Nézve a csodálatos alkotásokat, egytől-egyig felidézem magamban a lépéseket, hogy ki-hol-hogyan oldotta meg a feladatot, így pontosan tudom, kinek-milyen óriási munkája fekszik benne!
Az elején többen mondták, hogy valószínűleg azért nem fogják befejezni a takarójukat, mert annyira kezdők, hogy lehet, hogy nem lesznek képesek kivitelezni a feladatokat!
Hát tessék: éppen ők azok, akik végrehajtották, és  be is mutatták a munkáikat, amiért őszinte elismerésem és csodálatom az övék, és természetesen mindenkié, aki velünk varrt!
Köszönöm azt a sok jót, amit kaptam, köszönöm a barátság takaró meglepetés-blokkjait, és köszönöm, hogy egész éven át együtt lehettünk!
Hát így lesz egy egyszerű játékból egy életre szóló fantasztikus emlék...!

Ez az én kis történetem, kívánom, hogy mindenkinek legyen része hasonló jó dologban!