2012. március 6.

Hosszú volt a hétvége!

És milyen jól éreztem magam!

Úgy esett, hogy meghívást kaptam Loncitól, és Méhikétől, hogy töltsek velük egy hosszú hétvégét Győr-Ménfőcsanakon!

Hallottam már róla, hogy ott milyen jó kis bulik vannak, és hogy "kihalásos" alapon lehet csak hozzájuk bejutni, ezért úgy döntöttem, hogy a meghívást elfogadom és elmegyek hozzájuk.

A program pénteken egy jó kis ebéddel kezdődött, aztán folytatódott a mikrós festés fortélyaival.Vittem magammal pár méter vásznat, amit nagyon hamar megfestettünk, aztán úgy belejöttünk, mint kiskutya az ugatásba, nem győztem hadakozni a csajokkal, hogy kaphassak még a pót-vásznakból. 
színkavalkád

Erika csipkéi
 Reggel aztán a sashiko hímzések világába kalauzolt el minket Lonci. Miután elkészültünk a kézi sashiko-val, olyan dolog történt, ami eddig még soha: Lonci odaengedett minket a saját, külön bejáratú sashiko gépéhez kipróbálás céljából! (Aki őt ismeri, az tudja, hogy ez a kiváltságok kiváltsága!)
Lonci és "Lujza"

Íme a csoda: Lonci idegenek kezébe adja "Lujzát"!

Produktumaink
 Ezután elkezdtünk apróságokat készíteni, kis neszit, 3 rekeszes pénztárcát, irattartót, könyvborítót stb., aztán megint ott tartottunk, hogy hajnali 3 óra, és nem ártana aludni.

apróságok
Méhike végre elkészült gyűjteményese 2. blokkjával!

Másnap még következtek a befejező munkák, illetve akinek kedve volt, az elkészíthetett egy táskát is.
Megebédeltünk, összepakoltunk, majd egy közös fénykép után mindenki hazautazott.
"kavics-barátnéim"

A Csapat
Összességében elmondhatom, hogy remek volt, aki már járt foltos-táborban, az tudja, hogy nem csak ennyiről szólt a dolog, amennyit most itt körvonalakban leírtam, sokkal többről... a hajnalokig tartó vihogások, az ugratások, a vicces beszólások, a sztorizgatások, és a legfontosabb: az új barátságok létrejötte... hát ez az, amit, átélhet az ember lánya.
Köszönöm ennek a két "elvetemült" nőszemélynek, hogy befogadtak, és hogy lehetőséget adtak, úgy érzem újabb rokonlelkekre találtam... (szóval más lökött fehérnép is létezik rajtam kívül, és ez nagyon jó érzés!), és örülök a két kehidakustányi "kavics-barátnémnak" is, no meg a többieknek is, és ezúton is üdvözlöm őket!

Ha ti is szeretnétek velük találkozni, akkor gyertek el Tatabányára a közelgő közös varrás alkalmából!
Én ott leszek!

Szép napot!

6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű színeket festettetek !Én is szeretem a táborokat ,aki még nem volt táborba az nem is tudja miről marad le !
    Tatabányán találkozunk!

    VálaszTörlés
  2. A tábor, az tábor!
    Szerintem a foltos-élet egyik csodája!
    Már várom a találkozást!

    VálaszTörlés
  3. Látom sok szép dolgot készítettetek!
    Én novemberben voltam náluk,nagyon jól éreztem magam.Öröm volt megismerkedni velük!

    VálaszTörlés
  4. Csúcs szuper amit leírtál és gyönyörűek az anyagok! :))))

    VálaszTörlés
  5. Örömmel olvasom, hogy jól érezted magad!
    Remélhetőleg folytatjuk a hosszú hétvégéket, talán áprilisban is összehozunk egyet!

    VálaszTörlés
  6. Jó volt,hogy találkoztunk.A többit úgyis tudod :-)

    VálaszTörlés

Köszönet a foltbaráti hozzászólásodért!